Novella: Temetés

Hazafelé még beugrott a Csiga pékségbe. Azt a régen is imádott pizzás csigát kereste, amihez hasonló kint nincs. Kissé csalódottan állapította meg a polcokat pásztázva, hogy mintha kisebbek lennének a csigák, mint az emlékeiben, amikor egy harsány hangra rezzent:
– Nahát, Anna, el sem hiszem – csapta össze a kezét Szandi színpadiasan.
Anna hátrafordult, csalódását egy kényszeredett mosoly mögé fojtotta. Nem volt kedve csevegni, főleg Szandival nem. Négy éve nem járt itthon, ami megkímélte az ilyesféle találkozásoktól. Szandi alakítása mindenesetre tökéletes volt, szőkére festett haja kivilágított a piros, kötött sapka alól, fehér fogai villogtak, de kék, kifejezéstelen szemét már nem érte el a mosoly. Sosem szerették egymást, de mióta elballagtak, Szandi olyan hevesen kedveskedett, mikor összefutottak, amilyen rosszindulatúan suttogott a háta mögött a gimi négy éve alatt. Anna ezt nem értette, mindenesetre gyanakodott, és nem felejtett.