Jane Austen merengések: meg lehet szeretni Emmát?
Irritáló és önhitt. Sznob. Meg lehet őt érteni? Úgy tűnik, ez a kulcs, a megértés, és erről szeretnék mesélni.
Állítólag Jane Austen azt mondta az Emmáról, hogy ebben a regényben olyan főhőst választ, akit rajta kívül nem nagyon fog kedvelni senki. Jelentem, ami engem illet, sikerült, legalábbis első olvasásra. Emma túlságosan emlékeztetett azokra a kiváltságos helyzetben levő lányokra, akik szórakozásból, unaloműzésből bántanak másokat, és ezt sokáig nem tudtam megbocsátani neki.
Továbbá sznobnak is gondoltam - utólag ezt a legkönnyebb helyretenni. Mai fejjel ítéltem meg Emmát és azt, ahogy az emberekről gondolkodik. Akkoriban viszont szigorú hierarchia volt az angol társadalomban, és mindenki ennek a keretein belül gondolkodott, sőt, képtelenség volt kilépni ebből, általában nagy árat fizettek, akik megpróbálták (ha nem is készült mindegyikük sorsáról külön tragédia). Emma csupán tisztában van a saját és mások társadalomban betöltött helyével.
De a későbbi két újraolvasás más dolgokban is új nézőpontot hozott. „Emma Woodhouse igazán mindent megkapott az élettől, ami szép és jó: csinos volt, eszes, gazdag, derűs természetű; már huszonegyedik évében járt, de komolyabb baj vagy bánat még sosem érte.” Így kezdődik a regény elején Emma bemutatása, és felnőtt fejjel, saját gyereket nevelve már annyira egyértelmű, hogy Emma nem is lehetne másmilyen. Imádott, elkényeztetett kislány egy gazdag családban, ahol mindent megadnak neki. Őszinte, meleg szeretetet is, egyébként - és Emma is alapvetően melegszívű, jószándékú lány.
De anyja halála (amire ő nem nagyon emlékszik), majd nővére férjhezmenetele Emmát teszi a ház úrnőjének szerepébe, és hipochonder, minden változástól irtózó, gyermeteg apjáról, aki bálványozza őt, Emma türelmes szeretettel gondoskodik. A ház úrnőjének szerepét is igen jól betölti, hiszen okos és kifinomult, képes kézben tartani a hétköznapi ügyeket, elsimítani a kis kényelmetlenségeket, gondoskodni apja kényelméről és ápolni ismeretségeiket. Emma tehát gazdag és független, emellé még természettől fogva erős akaratú, élénk személyiség. Az otthon betöltött döntéshozó szerepe erre csak ráerősít.
Ha ehhez a kiváltságos helyzethez még hozzávesszük, hogy Highbury-ben, ebben a tipikus vidéki angol kisvárosban a Woodhouse család az egyik legrégibb, legmagasabb rangú család, akiket mindenki tisztel, akiknek véleménye és viselkedése minta a többiek számára, nos, akkor az a csoda, hogy Emma nincs még sokkal jobban elszállva magától. Egykori nevelőnője, Mrs. Weston férjhezmenetele után pedig nem sok ember van Highbury-ben, aki érdekes társaság Emma számára, és túl sok szórakoztató esemény sincs, így a lány unatkozik.
Érthető, ha Emma mindezek után úgy érzi, hogy neki márpedig elég élettapasztalata és emberismerete van, hogy mások életét - leginkább nála fiatalabb, tapasztalatlanabb lányok szerelmi életét - eligazítsa. Harriet Smith személye végre egy érdekes projekt, méghozzá jótékonysági projekt, mivel Emma - saját megítélése szerint - nemcsak leköti magát, hanem Harrietnek is hasznára válik: kifinomult lányt farag belőle, és aztán keres mellé egy megfelelő férjet is.
Idegesítő, ahogy Emma unalmában úgy játszik az emberekkel, mintha figurák lennének a sakktábláján. De meg is kapja a magáét, nem is egy hatalmas pofont a sorstól. „… milyen sajátosan szerencsétlen helyzet volt szegény Mr. Elton számára egyszerre ugyanabban a szobában lenni azzal a nővel, akit éppen feleségül vett, akit feleségül szándékozott venni, és akit feleségül akartak vétetni vele, Emma kénytelen volt belátni, hogy ha a házigazda igen buta képet vág, és csak mímeli a fesztelenséget, miközben igen mesterkélten viselkedik, hát jogosan teszi” - egy villanás a számos helyzet közül az egyikből, amikor Emma van annyira intelligens, hogy felfogja, mekkorát tévedett, és hogy ez mibe került - neki és másoknak.
Mivel Austen megmutatja nekünk Emma gondolatait és érzéseit, kiderül, hogy a lány belátja a hibáit, és ő maga is szenved tőlük. Beismeri magának, hogy saját kisebbségi érzése és féltékenysége akadályozza meg abban, hogy bizalmas barátnője legyen a neveltetésben hozzá hasonló, kifinomultságban őt felülmúló, vagyoni helyzetben és kilátásokban viszont tőle messze elmaradó Jane Fairfaxnek, és hogy saját erős, a valóságra vak meggyőződése téveszti meg többször is, amikor Harriet, Mr. Elton vagy Mr. Churchill viselkedését és motivációit vizsgálja. Sőt, végül azt is felismeri, hogy még a saját érzéseivel sincs tisztában.
Az sem mellékes, hogy Emma mindezeket úgy látja be, hogy soha senki nem kifogásol a véleményében, viselkedésében, megítélésében semmit, egyetlen embert kivéve: Mr. Knightley-t. „Igen, elege van a jólétből és a kényeztetésből. Nem tud valami megpróbáltatást kitalálni magának, hogy aztán nyugton maradhasson?” Igen, Mr. Knightley gyerekkora óta jól ismeri Emmát, közeli barátja a Woodhouse családnak, és véleménye mindenki másénál többet nyom a latba a lány számára.
Minden Jane Austen regényben van egy tökéletes úriember, aki becsületes, intelligens és érzékeny (vagy az lesz a regény végére), az Emmában ez Mr. Knightley. Mr. Knightley a mindent jelenti Emma számára, és olyan természetességgel tartozik hozzá a lány életéhez, hogy Emma csak akkor jön rá, mennyire fontos neki a férfi, amikor felmerül annak az esélye, hogy elveszítse. De az Emma, úgy tűnik, az illúziók összezúzásának a regénye, ahol még a tökéletesnek látszó Mr. Knightley-ról is kiderül, hogy ítélete időnként igen elfogult és részrehajló.
Emma jellemének fejlődését végigkísérjük a regény során, és mondhatnánk, hogy igazán megérdemli a boldogságot - már ha a boldogság olyasmi lenne, ami érdem szerint jár. Számomra mégsem teljes az idill. Mr. Knightley, habár régóta imádja Emmát, tűr és szenved miatta, ugyanakkor alakítja, neveli is az évek során. Az idilli házasságba nekem ez nem fér bele: a férfi, aki tökéletesre csiszolja magának a feleségét, és végül - dolga végeztével - el is veszi.
Mindezeken túl azt is hozzá kell tenni, hogy az Emma messze nemcsak Emmáról szól. Nagyon élethűen és szórakoztatóan ábrázolja az angol vidéki világot, tele van feledhetetlen mellékszereplőkkel és könyvjelzőkre kívánkozó velős, gyakran ironikus megállapításokkal. A történés kevés, a középpontban az emberi viszonyok vannak - mint a legtöbb Austen regényben, és nekem ez pont elég.
Hogy Jane Austen miért szerethette Emmát? Tekintve a többi regényét és azoknak hősnőit, muszáj észrevenni, hogy Emma az egyetlen olyan Austen hősnő, aki nemcsak csinos és okos, de annyira gazdag is, hogy szabadságában áll nem menni férjhez, ha nem akar. Emma független, amennyire egy nő abban a korban független lehet. Ez már elég ok lehetett, hogy az írónő szeresse.