Az elpazarolt figyelem kora
Úgy folyik ki a kezeink közül, számolatlanul és észrevétlenül.
Hozzátehetném, hogy “a mai világban”, de attól olyan öregnek érezném magam. Pedig az érzés elkerülhetetlen, sok más tény miatt többek között azért, mert sokat is olvasok, sőt, a videókkal szemben a szöveges tartalmakat preferálom. A statisztikák szerint ezzel egy szűk kisebbséghez tartozom, és már majdnem úgy érezhetem magam, mint kétszáz évvel ezelőtt a kisvárosi tanító, aki pusztán csak azért, mert tudott olvasni, roppant fontos szerepet töltött be a közösség életében.
Persze, ma (a nyugati világban legalábbis) mindenki tud olvasni. Akkor mi a probléma? Szerintem nem az olvasás, hanem a figyelem van válságban.
„A zsebemben hordok egy eszközt, ami hozzáfér az összes információhoz, ami csak létezik a világon. Én arra használom, hogy macskás képeket nézzek rajta és parttalan vitába bonyolódjak idegenekkel” - írt egyszer egy bölcs idegen valami hasonlót egy kommentben (nem én). Bennem csak megmaradt ez a mondat, mert jól rámutat arra, hogy nem az információ vagy a tudás hiányától szenvedünk leginkább, hanem a figyelem hiányától.
Vajon mennyi időt töltött egy átlagos felhasználó egy bejegyzés vagy online megjelent cikk elolvasásával 2024-ban? Átlagosan nagyjából 150 másodpercet. “Offline” olvasásról, mivel azt még a lassan minden hatalmat magához ragadó Google sem tudja követni és mérni, nincsenek hasonló adataim. Biztatják is a tartalomgyártókat, hogy álljanak át az írott tartalmakról a videókra, vagy legalább készítsenek videót is, hiszen úgyis egyre kevesebben akarnak olvasni. Akik igen, azok is főként ide-oda ugrálnak a hatásvadász, Facebookon megosztott szalagcímek között, a hozzájuk tartozó cikkekben jórészt csak az alcímeket átfutva, beleolvasva abba a részbe, ami a legérdekesebbnek tűnik, miközben amúgy épp kajarendelésre várnak a gyorsétteremben, vagy mennek néhány megállót a busszal.
A tájékozódásnak komoly színtere lett a közösségi média, ami azonban egyrészt hatásvadász (nem is lehet más, a mögötte álló üzleti modell miatt), másrészt mindenkit a saját buborékjába zár. Ehhez hozzáadva még a potenciális névtelenséget és arctalanságot, nem csoda, hogy milyen elképesztő reakciókat eredményeznek az eleve ilyen szándékkal terjesztett cikkek.
Ezt a sötét képet nagyrészt abból festettem fel, hogy blogíróként az utóbbi években nagyon sok statisztikát böngésztem azzal kapcsolatban, milyen és mennyi tartalmat, és hogyan olvasnak az emberek online. Úgy tűnik, az internet és a közösségi média folyamatosan ellát minket új információval, új ingerekkel, de ennek meg is fizetjük az árát. Nem, még csak nem is az adatainkra gondolok most (bár azzal is), hanem a figyelmünkre, az időnkre, melyeket úgy pazarlunk, mintha nem lenne holnap.
Temérdek információ elérhető online, jelentős részük ingyen és gyorsan. De hány ember képes pár percnél több ideig belemélyedni akár egy hosszabb cikkbe? Mikor volt utoljára olyan, hogy egy teljes órán keresztül ugyanarra a dologra koncentráltál, legyen az munka, hobbi, vagy bármilyen más tevékenység? Nem volt közben telefon és email csekkolás, kávéfőzés, pittyenő emlékeztető és „uh, gyorsan átutalom a villanyszámlát” (uh, most, hogy írom, eszembe jutott, hogy nekem is aktuális épp). Mikor volt utoljára, hogy végigolvastál egy cikket megszakítás nélkül, első betűtől az utolsóig? És egy könyvet? (Jó, utóbbit nem megszakítás nélkül.)
Pedig ahhoz, hogy az információ-áradat hasznunkra váljon, arra lenne szükségünk, hogy alá tudjunk merülni a mélységeibe. A megfelelő helyen és időben. Hogy ne a Facebook hírfolyamában megjelenő új elemek és a telefonunkon villogó értesítők határozzák meg a figyelmünk irányát. Hogy ne csukjunk be egy regényt csak azért, mert tizenötnél több szereplő van benne, és mi ennyi orosz nevet nem tudunk megjegyezni (és nem, ettől még nem a mondatok hosszúsága és a szereplők minél nagyobb száma a regények minőségének mércéje, természetesen).
Az időnk, figyelmünk véges. Kérdés, hogy mi vagyunk-e még az urai. Hogy hova akarok kilyukadni mindezzel? Nem oda, hogy a pusztulásba tart a világ, és jaj, ez a mai nemzedék. (Ezt már a görög filozófusok is megmondták annak idején, minek ismételni…) Hanem oda, hogy aki kiemelkedő eredményt akar elérni bármiben, annak meg kell tanulnia figyelni, elmélyülten, igazán. Aki igazán tájékozott akar lenni, annak meg kell tanulnia hosszú, unalmas cikkeket végigolvasni a hatásvadász húszmondatos összefoglalók helyett. Már nem az információhoz való hozzáférés, vagy olvasni tudás képessége az, ami miatt valaki kiemelkedő tud lenni bármely területen, hanem a fókuszált figyelemre való képesség.
Kevés ember olvas? Talán. De, azt hiszem, sosem voltak olyan sokan, csak ennek a történelem folyamán mindig másféle okai voltak. És azt is hiszem, sosem fognak teljesen elfogyni.